Harmadik fejezet

2014.10.04.

Sziasztok! Hogy vagytok? Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. El sem hiszem, hogy már a harmadik résznél tartunk, olyan gyorsan telik az idő, hihetetlen. Nem is akarok többet mondani, inkább jó olvasást kívánnék, és nagyon nagyon szépen kérlek iratkozzatok fel, és írjatok megjegyzést. 

Puszi,

Kata

- Gyere menjünk fel Lucyhoz. – húzott fel a kanapéról Nate. Felálltam, de a hirtelen jött fájdalomtól összecsuklott a lábam és a padlón végeztem. Mármint csak végeztem volna, ha nem érzem eltávolodni a lábaimat a földről. Csodálkozva néztem fel, és csak aztán jöttem rá, hogy barátom karjaiba voltam. És ekkor éreztem először, hogy elfáradtam. Mindenben. A mindennapi rettegésekbe. A fájdalmakba, az otthoni szenvedésekbe, a reménykedésekbe. Mind ez két éven keresztül, kifárasztott. Nem is tudom mikor aludtam úgy utoljára, hogy nem feküdtem ébren órákon keresztül a gondolataimba temetkezve. Vagy úgy, hogy nem hajnalok hajnalán kelek, hogy elkerüljem apát legalább reggelente. Kimerültem. Aludni akartam problémák, rémálmok nélkül. Nate mellkasára hajtottam a fejem, majd behunytam a szemem. Felballagtunk a lépcsőn, majd letett egy ágyra, de már ekkor félálomba voltam. Amint pedig megéreztem a paplan melegét, és a párna kényelmét minden teljesen elsötétült. Mély álomba zuhantam.

Hallottam a közeledő lépteket, és bármennyire próbáltam halkan becsukni az ajtót, majd felosonni a lépcsőn tudtam, hogy ezzel már rég elkéstem. Apám szinte futva tette meg a nappali és az előszobai kis távot, így még meg sem fordultam, már a tarkómnál éreztem a tenyerét. A hirtelen jött erőtől a fejem odacsapódott az ajtónak, ami abban a pillanatban apró darabokra tört. Az üvegszilánkokat mindenhol éreztem. Elviselhetetlen kín járta át a testemet. Aztán feladtam. Nem bírtam tovább. A földre rogytam, elterültem.

Ajtó csapódásra ébredtem. Csapzottan és rémültem ültem fel. Aztán rájöttem. Rájöttem, hogy ez egy egyszerű rémálom volt. Már máskor is voltak ilyenjeim nem kell izgulnom. De mégis, nyugtalan voltam. Mintha tudnám, hogy valami rossz fog történni. De itt, ebben a házban, nem tehetnek velem semmit.

Erős karokat éreztem körém fonódni, mire elkezdtem csapkodni a kezemmel. A karok lehullottak rólam, én pedig ekkor  véglegesen felébredtem, és rájöttem, hogy csak Nate volt az. Ő nem fog bántani. Miután ezt felfogtam, menedéket kellett keresnem, és az egyetlen hely ahol valamennyire megnyugodtam, az barátom volt, hisz az ő ölelésébe, még elaludni is eltudtam. Befurakodtam karjai közé, ő pedig nevetve erősítette meg fogását derekam körül. Azután lassan ő is lehuppant az ágyra, mellkasára vonva, még mindig szorosan tartott a derekamnál fogva. Nekem pedig muszáj volt még közelebb húzódni hozzá, karjai melegébe, így én is a dereka köre fontam karjaimat. Biztonságban voltam. Legalább is az az érzésem támadt. Az „otthonom” már két éve nem veszélytelen számomra, az iskola sem, talán a könyvtár az egyetlen, ahol nyugodt vagyok, de ha apa nagyon akar ott is megtalál. Mindezekhez a pozitív érzelmekhez elég volt az, hogy Nate közelébe legyek.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg halkan.

- Most is kérdeztél. – válaszolt, én pedig felnézés nélkül is tudtam, hogy mosolyog.

- Ez igaz, szóval miért jöttél át?

- Mert sikítottál. – válaszolta olyan természetes hangsúllyal, mintha azt mondta volna, hogy ő itt lakik.

- Tessék? – pattantam fel, megtámasztva a karomat, Nate mellkasán.

- Nyugi, szerintem csak én aludtam elég éberen ahhoz, hogy meghalljam. – húzott vissza maga mellé. Óvatosan elmosolyodtam mozdulatán, majd kérdőn emeltem fel a fejem, mert mégis csak jobb úgy beszélni, hogy látom az arcát.

- És miért aludtál éberen? – nyögtem ki, de egyből megbántam, ahogy éreztem megfeszülni barátom izmait.

- Aggódtam érted. – vallja be. Próbál magabiztosnak tűnni, de a hangja elcsuklik, majd hirtelen lehuppan a fejem az ágyra, ő pedig kiviharzik a szobából. Nem értem ezt a mozdulatsorát, ezért érdeklődve figyelem az ajtót, hátha meg jelen újból. De miután kb. 10 percet vártam mozdulatlanul, az ajtóval farkasszemet nézve, egy nagy sóhaj után, visszafeküdtem, majd kényszerítettem a szemeimet, hogy csukódjanak le. De az elalvás egyszerűen képtelenség volt ennyi gondolattal. Nem bírtam kiverni a fejemből a rémálmomat, azt, hogy miért nem találkoztam még egy másodpercre sem Lucyvel, de legfőképpen Nate viselkedésén forogtak az agytekervényeim.

Félálomba voltam, mikor lentről hangos csörömpölést hallottam, mire hirtelen kipattantam az ágyból, lerohantam a lépcsőn, majd a konyhába befordulva megdermedtem. A padlón vértócsa, Nate a konyhapultnak dőlve, érzelmek nélkül nézi a kezébe beleállt üvegszilánkot.

Miután feleszméltem bambulásomból odarohantam hozzá, majd az emlékezetembe keresgélve próbáltam rájönni arra, hogy hol lehet a fürdőszoba. Miután megvilágosodtam, behúztam magammal Natet leültettem a wc-re és keresgélni kezdtem, valami elsősegély doboz után. Szerencsére a mosdókagyló alatti szekrénybe meg is találtam, és mivel már jártas voltam ebben a témában, lekezeltem barátom sebét. Aki egyébként szerintem teljesen sokkos állapotban volt, meredten bámult maga elé, már nagyon régóta, szerintem fel sem fogta, hogy mi történt mögötte.

- Gyere, menjünk lefeküdni. – indultam kifele a fürdőből, mikor megpillantottam magam a tükörbe. Az egész arcom tiszta vér volt, a szemem feldagadt, pont, mint a szám is. Gyorsan megnyitottam a csapot utána leöblögettem az arcom. Óvatosan a wc felé néztem, és észrevettem, hogy Nate már engem nézett. Ahogy összetalálkozott tekintetünk egy fáradt mosolyt eresztett felém, amit én is úgy, ahogy viszonoztam. Aztán felkelt,majd mögém lépve átkarolta a derekamat az állát pedig a vállamra támasztotta, így néztünk a tükörbe.

- Köszönöm. – szorította meg derekamat. – És sajnálom, az okot amiért itt vagy. – óvatosan bólintottam ezzel tudtára adva, hogy hallottam, hogy mit mondott, csak éppen nem akarok válaszolni.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg pár perc után.

- Ismét elmondanám, hogy már most is kérdeztél. – mosolyodik el megint, mire nekem is felkunkorodott az ajkam. Egyszerűen képtelenség őt mosolyogni látni anélkül, hogy te is elmosolyodnál.

- Hol van Lucy? – nyögöm ki nehézkesen, mivel valahogy érzem, hogy ez nem egy könnyű téma. És milyen igazam lett. Nate izmai megfeszültek, majd lesütött szemmel eldörmögte a választ ami így hangzott:

- Apánál. – szemöldökömet összeráncolom, ezzel barátom tudtára adva, hogy ezt nem értem. Szerencsére felfogja, de még mielőtt el kezdett mesélni, bevezet az ideiglenes szobámba, és leültet az ágyra, miközben ő föl-le járkál szerintem annak érdekébe, hogy összegyűjtse bátorságát.

- A szüleim elváltak. – mondja ki pár perccel utána. – Lucy és anya összevesztek ezen, mert drága tesóm anyát hibáztatja, mert tönkre ment a házassága, ezzel együtt pedig a család is. Ezen okból kifolyóan Lucy apánál lakik, legalábbis addig, amíg ki nem békülnek. Én meg nem akartam egyedül hagyni anyát szóval itt maradtam, de hiányzik Lucy, szóval remélem, az a teátrális kibékülés hamar eljön, mert én is kb. annyiszor látom Lucyt mint te. Biztos feltűnt neked, hogy minden délután mentünk valamerre. Na az azért volt, mert minél több időt akartunk együtt tölteni. Hétvégenként is csak ritkán találkozunk, mert én kötelességemnek érzem, hogy anyával legyek, különben ő teljes depresszióba esne, Lucy pedig ugyanezt érzi apánál, ezért max pár órára szoktunk összefutni. Nem jó ez így, de sajnos el kell fogadnunk. – fejezi be nagy monológját, majd mivel látja, hogy nem igazán tudok válaszolni kifele indul, de akkor észbe kapok, és felkiáltok.

- Ne, Nate! Kérlek, ne hagyj itt. – mondom kétségbeesetten. Nate meglepődötten fordul vissza, majd meglátva már könnyes szemeimet, gyorsan oda lépked az ágyhoz, és lefekszik mellém, mellkasára húzva testemet.

Egyből úrrá vett rajtam a fáradság, és lecsukódtak a szemeim,de még fél álomba meghallom barátom suttogását, amint kimond valamit. Egy szó. Kilenc betű. Nekem más sem kell, mosolyogva alszom el.

Reggel a nap simogató sugaraira ébredek, mivel pont az arcomba sütnek. Nem örülök nekik, de mégis óriási megkönnyebbülés fog el, hogy nem apára kell kelnem. Annyira örülök neki, hogy észre sem veszem, hogy egyedül tartózkodok a szobába. Lehet, hogy mind csak egy álom volt? Nate nem is mondta ki azt a szót? Mindenesetre egy gyönyörű álom.

Leindultam a konyhába, hátha lent találok valakit, és segítségével találok valami reggelit amivel csillapíthatom az éhségemet, de már akkor tudtam, hogy nincs lent senki, mikor az egész házba síri csönd volt. És milyen igazam lett, mert amint beértem a konyhába minden tisztán állt, de egy lélek sem volt ott. Csalódottan és éhes gyomorral indultam vissza, hogy legalább egy meleg fürdőt vehessek. Előbb a szobámba indultam valami váltás ruhát keresve, majd azzal együtt bementem a fürdőbe, és miután kínok között levergődtem magamról a vértől piszkos ruhákat, beálltam a zuhany alá, és magamra engedtem a vizet. Forró volt a víz, és fájt, de legalább elterelte a gondolataimat a többi fájdalmamról. A végére pedig már teljesen tűrhető volt. Legszívesebben napokig álltam volna ott, a tusoló alatt, reménykedve, hogy a víz nem csak a koszt mossa el, hanem a rossz emlékeket is. Eget rengetően fontos gondolataimat, egy ajtócsapódás zavarta meg, mire én gyorsan elzártam a csapot és megmozdulni sem bírtam. A szívem ezerrel verdesett a félelemtől, és fogalmam sem volt, hogy ki lehet az aki csak így rám tört. Remélem, hogy a házhoz tartozik és nem valami betörő, mert akkor tényleg frászt kapnék. Mivel a tusolónak az ajtaja teljesen fehér volt, semmit nem láttam, de az ismeretlen sem látott sokat belőlem. Csobogást hallottam,majd wc lehúzást, mire elfintorodtam, de még mindig mozdulatlanul álltam, nehogy meghalljon engem. Mikor már azt hittem, hogy kiment, mert már jó ideje nem hallottam semmilyen hangot, hirtelen kicsapódott a zuhanykabin ajtaja, én pedig ijedtem teljes hangerővel felsikítottam. A kezeimet egyből az intim részeim elé kaptam, és csak azután néztem fel. Előttem megpillantottam Natet, aki mozdulatlanul állt, és bámult engem. Ezt rólam is ellehet mondani, mert én sem tudtam levenni a szememet róla, tudni illik ő is teljesen anyaszült meztelenül állt előttem. Nos mit lehetne tenni ilyen helyzetbe? Én semmit nem tudtam kitalálni, és ahogy elnéztem barátom sem, mert még mindig ott állt előttem.