Ötödik fejezet

2014.10.21

Sziasztok kedves olvasóim! Nagyon sajnálom, hogy a hétvégén nem hoztam részt, de egy csipetnyi időm sem volt. Ma viszont van, szóval itt is vagyok. És örülök is, hogy így alakult, mert ma egy számomra különleges nap van. A szülinapom! Szóval az ötödik fejezet az ajándék számotokra tőlem, és nagyon remélem élvezni fogjátok, mint én az írását. És nagyon szépen kérlek ha tetszett, ha nem hagyjatok magatok után nyomot, pár megjegyzéssel.

Sok puszi,

Kata

Feszülten figyeltük mind a hárman az ajtót. Egyik szememet a nappali ajtaja felé szegeztem, a másikat pedig Lucyra. Hiszen tudtuk, hogy csak egy személy lehet az. Ha jól láttam Nate is ezt a teóriát választotta, hiszen végig nézte a nővérét. Minden izma megfeszült, mozdulatlanul ült, és még a karját is ott hagyta a vállamon, amit tudom, hogy amúgy levett volna, csak most teljesen máshol járt az agya. Gondolom a közelgő balhén.

- Sziasztok, itthon vagyok! – kiáltotta el magát, hogy az egész házban jól hallható legyen a hangja, hisz nem tudhatta, hogy ott vagyunk pár méterrel mellette. A hangokból ítélve az első útja a konyhába vezetett, aztán lépteinek hangja egyre közelebbről hallatszott, míg nem megpillantottuk az ajtóba. Lefagyott. Tekintetét Lucyra szegezte, és nem tudta, mit tegyen, hisz fogalma sem volt, rég nem látott, hogy fog reagálni. Mindenki nagy figyelemmel nézte ahogy barátnőm lassan feláll, majd oda megy az anyja elé. Nate már indulna, hogy közelebb legyen ha valami történik, de én megfogom a csuklóját azzal marasztalva. Érzem, hogy semmi balhé nem lesz. És igazam is lett, mert Lucy kitárja karjait, és Mrs Roberts nyakába borul. Mrs Roberts pedig szorosan szorítja meg lányát, és könnyei is kicsordulnak, ahogy Lucynak is. És nekem is. A meghatottságtól bal szememből lassan megindult egy sós csepp. Lassan végigfolyt az arcomon, majd lepottyant a nadrágomra. Nekem miért nem volt soha egy ilyen családom? Pontosabban nekem miért nem lehet családom?

Miért pont nekem jutott ez a sors? Ez az apa? Anya a sok barátja közül miért pont őt választotta? Miért kellett anyának itt hagynia vele? Miért kellett elmennünk arra a családi nyaralásra? Miért nem maradhattunk volna otthon? Millió kérdés válasz nélkül. Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy már ezreivel potyognak a könnyeim. Lucy és anyukája éppen elváltak egymástól, majd átmentek a konyhába, gondolom megbeszélni a dolgaikat. Én pedig nem bírtam tovább ott maradni. Túl sokat sírtam ebben a két napban, túl sokat sírtam Nate előtt. Felpattantam, és felfutottam a szobámba. Hasra feküdtem a jelenlegi ágyamon és egy párnába sikítottam. Soha nem csináltam ezelőtt. Mindig magamba tartottam minden dühömet. Ez az ordítás valamelyest segített helyzetemen. Lassan felültem, és próbáltam lenyugodni, de egyszerűen nem ment. A könnyeim még mindig csorogtak, én pedig még mindig dühös voltam. A könnyeimet törölgettem, mikor valaki belépett az ajtón. Tudtam ki volt. Enyhe parfümje illata az egész szobát ellepte. Nyugodtság telepedett a szobára. Az ágy besüppedt, erős karokat éreztem derekamon. Magához szorított, majd a vállamat simogatva, puszit nyomott a homlokomra. Próbált megnyugtatni. És sikerrel is járt. Azt hiszem, ő az egyetlen, akinek eddig mindig sikerült. Felemeltem a fejem a mellkasáról, és a szemébe néztem. Elmosolyodtam. Ő is. Lassan közeledett felém, majd pár centire az arcomtól megállt, várva mit reagálok. De nem ellenkeztem így folytatta útját. Ajka lassan érintkezett az enyémmel, behunytam szemem. Nyelve bejutásért könyörgött. Tétovázás nélkül megadtam neki az engedélyt. Azt szerettem volna, hogy az örökkévalóságig tartson, de pár másodpercnek tűnő perc után levegőhiány miatt el kellett válnunk. Tekintetünk egybefonódott, és egyből megértettük egymást. Többre vágytunk. Nate lassan lefektetett az ágyra, fölém mászott, karjával megtámasztva magát. Lassú csókot nyomott számra, miközben keze pólóm alá vándorolt. Meztelen hasamat simogatta. Türelmetlenül lekapta rólam a pólót, így már szinte félmeztelenül feküdtem alatta. Most rajtam volt a sor. Fordítottam helyzetünkön, és ráültem Nate csípőjére. Gyötrelmesen lassan, barátomat kínozva, én is leszedtem róla a pólóját. Az övét lassan kikapcsoltam. Nadrágját lehúztam és eldobtam valahova a sarokba. Egy szál alsógatyába feküdt alattam, de rajtam még mindig volt egy nadrág, ezt Nate is észrevette, így megint csak én kerültem alulra. Puszikkal hintette be hasamat, és haladt egyre lefelé, míg útját állta nadrágom. Egy laza mozdulattal kikapcsolta és leszedte rólam. Előbbi mozdulatomat megismételve ő is eldobta valamerre. Ajkunk szinte egyszer sem szakadt el egymástól. Megemeltem hátamat, szabad utat adva Natenek.

Nem is tétlenkedett egyből kikapcsolta a melltartómat. Majd az ajkamat elhagyva ment egyre lejjebb. Minden testrészemen éreztem nedves ajkát. Először nyakamon, vállamon, melleimen, hasamon, azután a csípőmön. A lassúságával kínszenvedést okozva nekem végül lehúzta bugyimat. Majd magáról az alsógatyát is. Felhevült testünk, mint két puzzle darab illettek egymáshoz. Egy hajszál sem fért volna el közöttünk.

- Nate. – fogtam meg vállát. – Várj. – ziháltam. – Mondanom kell valamit. Én… szóval én még nem…

- Óhh! – esett le neki. – Addig várok, amíg szeretnéd. – suttogta ajkaimra.

- Nem! – tiltakoztam talán túl hevesen. – Akarom, csak félek. És szóval… óvatosan. – mondtam teljesen vörösen. Nate édesen elmosolyodott, és egy lágy csókot nyomott ajkamra.

- Ne aggódj, vigyázok rád, ígérem. – hálásan bólintottam. Karomat barátom nyaka köré fontam, és most én kezdeményeztem a csókot. Nate nem tétlenkedett tovább, nagyon óvatosan belém hatolt…

Este nyolc óra volt. Lucy és Mrs Roberts még mindig lent beszélgettek, vagy talán sütöttek. Nem lehetett tudni, teljesen kizárták a külvilágot. Ez esetbe minket. Így senki nem tudott az akciónkról. Csak mi ketten. És pont így volt tökéletes. Nate nagyon figyelt rám, nehogy valamivel fájdalmat okozzon; óvatosan bánt velem. Csöndben feküdtünk az ágyban, én barátom mellkasán, Nate pedig átkarolva a vállamat. Nem tudom mit hoz majd a sors, de abban biztos vagyok, hogy nem bántam meg.

- Akarsz valamit csinálni? – tettem fel a kérdést.

- Hát, csinálhatnánk, csak mit? - puszilta meg a homlokomat.

- Hát ezért kérdeztem úgy, hogy „valami”. Mert fogalmam sincs, mit lehetne. – nevettem el magam fáradtan.

- Oké, te nem tudom, hogy vagy vele, de nekem semmi kedvem kimenni az utcára, szal társasozhatnánk, jó gyerekhez méltón. – mosolygott olyan kisangyalkásan idétlenül. Elnevettem magam, de beleegyeztem. Nate kipattant a takaró alól, és fesztelenül felöltözött előttem. Persze én nem voltam ilyen bátor, szóval a takarók alatt maradtam. Nate felém fordult kérdő tekintettel.

- Elfordulnál? – kérdeztem vörösen.

- Mi van? Most komolyan szégyenlős vagy előttem, mikor pár órája már láttalak teljesen meztelenül? – kérdezte nevetve, a fejét rázva.

- Igen, szóval leszel szíves elfordulni. – bólintottam határozottan. Barátom olyan „felőlem” stílusban megvonta a vállát majd megfordult. Én gyorsan kipattantam, és felszedegettem a ruháimat a földről, de a melltartómat egyszerűen nem találtam.

- Nem láttad a melltartómat? – kérdeztem a szobában tartózkodó személytől.

- Dehogynem. – fordult meg sunyi mosollyal, majd a háta mögül előhúzta a keresett fehérneműt. Feltűnően végigmért, én meg minden mindegy alapon, inkább elé léptem úgy ahogy voltam, és lassan megcsókoltam Natet. Pillanatnyi megdöbbenése nekem elég volt arra, hogy a kezében lévő melltartót megkaparintsam. Hitetlenkedve húzódott el tőlem, majd csípőmet megfogva olyan közel húzott magához, hogy éreztem szívverését. Majd megcsókolt. A gyomromban lévő pillangók őrülten csapkodni kezdtek, és szerintem meg is döglöttek volna, ha nem kellett volna elválnunk levegőhiány miatt. Gyorsan kihasználva a pillanatot, elsiettem a szoba sarkába, majd magamra vettem a melltartómat, és a pólómat is. Nate már az ajtóban várt rám. Mikor mellé értem egy hosszú puszit nyomott a bal orcámra, elmosolyogva apró gesztusán, válaszképpen én pedig a szájára nyomtam egy gyors csókot. Ezután tényleg elindultunk lefele és a nappali felé menet bekukkantottunk a konyhába. Anya és lánya nevetve sütkéreztek, nem féltünk ott hagyni őket szóval a nappali polcáról levettünk a Hotelt, szépen kipakoltunk mindent, aztán el kezdtünk játszani. Persze Nate minden jót megvett előttem, szóval, míg az elején csak azt mondtam magamnak, hogy majd a következő körben, a végén már teljesen kiakadtam, hogy mikor ő hatot dobott én mindig egyet, ami azt jelentette, hogy minden egyes felépített kapujánál fizethettem, és hát… csődbe mentem. Szóval így telt a játék, és én folyamatosan azt hajtogattam, hogy csak szerencséje volt, mert egyszerűen nem tudtam elfogadni a vereséget Nattel szemben.  Ő persze csak kiröhögött, de én visszavágót akartam. Így hát másodjára is elkezdtük a játékot, ami már tovább tartott, és mivel sok jó telket beszereztem, szerencsére én nyertem, szóval önelégült fejjel segítettem visszapakolni a dobozba. Mire a szőnyegről eltüntettünk minden apró hozzávalót, már tíz óra volt, és mivel holnap még csak vasárnap volt, eldöntöttük, hogy nézünk valamit. Ebbe már Lucyék is benne voltak, szóval mind a négyen összegyűltünk a kanapén, de csak ekkor kezdődött a „mit nézzünk?” kérdés. Az, hogy hárman voltunk lányok, és Nate egyedül fiú, nem volt szerencsés a számára, mert nyilvánvalóvá vált, hogy valami sírós, romantikus filmet akarunk nézni. Így hát a választásuk a Kedves John-ra esett. Amikor Nate fájdalmas arccal betette a filmet, muszáj volt elnevetnem magam, egyszerűen nem bírtam nézni. Persze ő ezt nem hagyhatta annyiban, szóval mikor láthatóan nyugodtan visszaült a bal oldalamra, elkezdett csikizni, amitől persze rögtön felsikítottam és elkezdtem esztelenül röhögni, ide-oda dülöngélve, hátha kitudom kerülni Nate karjait. Persze ez nem sikerült, de ehelyett szépen összenyomtam Lucyt aki ennek annyire nem örült, de mivel meglátta nagy mosolyomat az arcomon ő is elkezdett nevetni és csikizni. Na most, kettő az egy ellen nem a legjobb állás, szóval mivel menekülni nem tudtam ki kellett találnom valami alkut.

- Ha abba hagyjátok, bármit megcsinálok, amit kértek. – mondtam szaggatottan a nevetéstől.

- Bármit? – kérdezte Lucy sejtelmesen.

- Hát ja, ami belefér a keretekbe. – bólintottam.

- Oké, Nate hagyd abba. – utasította barátnőm az öccsét – Kitaláltam valamit. Az lesz Beverly feladata, hogy egy hétig eljátssza, hogy a barátnő…

- Mi vaaan? – kiáltottam fel. – Ezt nem gondolhatod komolyan! – ráztam hevesen a fejemet.

- Most miért, úgyis annyira összemelegedtetek. – mondta egy sunyi mosollyal, elég kétértelműen. Nyelni is elfelejtettem. Meghallott volna minket? Az nem lehet. Akkor Mrs Roberts is? Óh Istenem, mondd, hogy nem. Éreztem ahogy hirtelen melegem lett, és biztos voltam benne, hogy olyan piros vagyok, mint egy paradicsom. Óvatosan balra fordítottam a fejem, hogy rálessek Natere, akit Ha jól láttam eléggé szórakoztatta zavarom.

- Mi ilyen szórakoztató? – kérdeztem dühösen.

- Semmi, de elég vicces látni, ahogy mindjárt felrobbansz, édesem. – emelte ki az utolsó szót. Persze a fintorát látva ennél a megszólításnál, elnevettem magam. Egyszerűen nem lehetett sokáig dühösnek lenni rá. Pontosabban semeddig nem lehetett dühösnek lenni rá.

- Szóval benne vagy, Bev? – tért vissza a témához Lucy. Átgondoltam a dolgokat. Az az igazság, hogy ugyanazt kell tennünk, mint eddig, csak talán még pár csókkal is megspékelve. A pár órával ezelőttieket tekintve, szerintem titokban úgyis úgy viselkedtünk volna, mint egy pár, csak most már nem kell titokban, hanem akkor csináljuk, amikor akarjuk. Aztán eszembe jutott a hétfő. Mert ha a suliban is úgy kell tennünk, akkor mindenki erről fog beszélni, és el fog jutni Apa fülébe is. Egyik nap el fog jönni értem, és haza fog ráncigálni, majd jól elmondja a magáét. Mivel ezt nem akartam, és tudtam, hogy ebben a családban mindenki tudja, hogy mi történik velem otthon, hisz nem nehéz kitalálni, megszólaltam:

- Benne vagyok, de van egy nagyon fontos feltételem. – mivel Nate is és Lucy is bólintott folytattam: - A suliban nem kell eljátszanunk, mert akkor mindenki azt fogja hinni, hogy tényleg együtt vagyunk, ahogy Apukám is. – húztam el a számat. Ahogy gondoltam, az ikrek beleegyeztek, mert nyílván nem akarták, hogy rossz süljön ki ebből. Miután ezeket megtárgyaltuk, Nate az ölébe húzott, és végre elkezdhettük a filmet.

 

Negyedik fejezet

2014.10.11

Halihó! Ismét itt vagyok, egy újabb résszel. Remélem minden rendben veletek. Én nagyon boldog vagyok, mert kevesebb mint két hét múlva szünetünk lesz, meg a szülinapom is. Nagyon megköszönném, hogyha leírnátok a véleményeiteket, és feliratkoznátok ha tetszik a blog. Nem is hízom tovább az időt, remélem tetszeni fog a rész.

Találkozunk egy hét múlva, jó hétvégét, 

Kata

Sok órának tűnő perc után, egy nagy sóhaj után megszólaltam:

- Elfordulnál légy szíves? – bólintott egyet, majd habogva hátat fordított, mire nekem muszáj volt elmosolyodnom. Hirtelen olyan kisfiússá változott. Semmi nem hasonlított már a pár perccel ezelőtti fiúra egy teljesen más személy állt nekem háttal. Szerencsére már rég kész voltam a tusolással, szóval nyúltam volna a törölközőmért, mikor rájöttem, hogy nekem olyanom nincs, szóval muszáj voltam kérni egyet a még mindig bent tartózkodó Natetől. Azt leszámítva, hogy többször kellett szólnom neki és, hogy a végén már ordítanom kellett neki végül robotos mozgással benyúlt a szekrény alá és kivett egy frissen mosott törölközőt amit megköszöntem, azután magamra tekertem. Mivel elég kínos lett volna előtte felöltözni, inkább kifele menet felkaptam a ruháimat, és egy puszit nyomva ismerősöm arcára kiviharzottam a fürdőből. Mikor kiértem kieresztettem az összes oxigént, amit azelőtt nem mertem, és a szobámba érve gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat, és még mindig égő fejjel leültem az ágyra. Vártam, hogy meghalljam a fürdőszoba ajtajának csapódását, de sajnos nagyon sokáig nem hallottam, és már kezdtem aggódni. Tíz perc múlva még mindig semmi életjelet nem hallottam, még a víz csobogását sem, szóval elindultam leellenőrizni. És mivel a kopogásomra sem felelt, minden mindegy alapon benyitottam. Hihetetlen megkönnyebbülés fogott el, ahogy megpillantottan Natet a wc-n ülni, ép egészségben. Mármint azt nem tudtam eldönteni, hogy jól van-e, de legalább nem a földön kellett rátalálnom. És mivel fel volt öltözve, arra tudtam következtetni, hogy azóta mióta én kimentem már csinált valamit, csak úgy látszik egyedül akart lenni és gondolkodni. Mert nagyon úgy tűnt, hogy teljesen elmerült a gondolataimba, annyira, hogy észre sem vette, hogy benyitottam, ezért ugyanolyan észrevétlenül ki is akartam menni, de ahogy csuktam volna vissza az ajtót…

- Várj, Bev mondani szeretnék valamit! – kiált fel Nate. Óvatosan visszasétálok, majd leülök a tusoló melletti kád szélére, és kérdő tekintettel pillantok társaságomra. Úgy tűnik, nagyon gondolkodik azon, hogy mit akar mondani, és nem úgy tűnik, hogy egyhamar ki fogja nyögni. Sőt biztos vagyok benne, hogy elég sokáig fog tartani, de a hasam korgása pont közbeszólt. Nate mosolyogva nyújtotta a kezét miközben felállt. Elég vonakodón, de végül elfogadtam. Amint barátom mellé értem az ajtónál, ő adott egy puszit az arcomra.

                                       

Csak egy gond volt. Ez egyáltalán nem pusziként sikerült. Sokkal több volt annál. Ugyanis a számon éreztem. Ajkai olyan hívogatóak voltak, én pedig nem tudtam ellenállni. Visszacsókoltam. Ajka lassan mozgott, de mégis túl gyors volt. Túl gyorsan véget ért. Levegőnk elfogyott, Nate pedig zihálva elhúzta a száját, és a szemembe nézett. Én is barátom íriszeibe néztem. Zavart volt. Én is. Nem tudtam miért tettem. Hisz csak barátok vagyunk. Nem történhet semmi.

Gyomrom ismét korgott egyet, így Nate most már tényleg elindult lefelé. A konyhába értünk, barátom kirakott az asztalra sok-sok finomságot, amik láttán a nyálam összefutott a számban. Nem is tudom mikor ettem utoljára, szóval ez azt hiszem teljesen normális reakció volt, de barátom sem nézett furán, szóval megnyugodhattam.

- Bármiből vehetek? – tettem fel az elég buta kérdést, de kötelezettségemnek éreztem, mielőtt bármihez hozzányúltam volna.

- Nem, azért tettem ki ide mindent, hogy nézhesd, hogy eszem meg. – nevetett fel, mire nekem is muszáj volt ezt tennem.

- Jól van na, nem akartam mindeneteket megenni, anélkül, hogy megkérdeztem volna. Nem kell egyből gúnyt űzni belőlem. – néztem rá durcásan, összehúzott szemekkel, persze szemem sarkába jól látható volt, hogy belül mosolyogtam. Csendesen elkezdtünk enni, közben egymást néztük. Nem tudom miért, de egyszerűen nem tudtam levenni a szemem Nate arcáról. Haja kócosan állt a fején, szeme alatt karikák húzódtak, és szemei is bágyadtan csillogtak, ezek szerint nem tudott aludni. Nem tűnt túl boldognak, de persze nem is volt rá oka. Biztos nem lehet könnyű a szülei válását túlélni, főleg azt, hogy nem lakhat a tesójával együtt. Ezek mind nehéz dolgok, és hirtelen megesett rajta a szívem. Pedig neki még élnek a szülei. Ennek kéne örülnie. Mégis mintha sokkal jobban megviselné ez az egész helyzet, mint engem anyám elvesztése. Felálltam, majd az ölébe ülve átöleltem a nyakát, és a hátát simogattam.

- Én az anyámat elvesztettem, de neked még az apád és az anyád is itt van. Használd ki, gyorsan eltelik az idő, és utána csak rosszabb lesz. – suttogtam a fülébe, kicsit küszködve a könnyeimmel, de szerencsére vissza tudtam nyelni őket. Nate olyan szorosan ölelt át, hogy akár össze is roppanthatott volna. A tálamat magam elé húztam, majd folytattam az evést. Ez a helyváltozás annak köszönthető, hogy rájöttem, barátom ölében ülni roppant kényelmes, így inkább ott maradtam. Miután ebben a pozícióba befejeztünk a reggelinket, minden elpakolva és elmosogatva hagytuk el a konyhát, és vonultunk át a nappaliba. Ott lehuppantunk a kanapéra, és elkezdtük kapcsolgatni a tv-t. Pontosabban Nate kapcsolgatott, én pedig mindig mondtam olyanokat, hogy „nem, unalmas, már láttam, utálom, nézhetetlen” és ehhez hasonlókat. Egyszer csak megakadt a szemem az egyik kedven filmemen.

- Úúú, azt imádom, kapcsolj vissza. - kiáltottam fel izgatottan, csillogó szemekkel.

- Istenem, el sem hiszem, hogy neked is tetszik valami. – sóhajtott mekönnyebbülve aztán amint megtalálta az adót, és rájött, hogy melyik is ez a film fájdalmas arccal nézett rám, és persze nem maradhatott el a szívatásom.

- Ez most komoly? Hogy lehet egy ilyen nyálas filmet végignézni? Elhányom magam.

- Héé, ez a kedvenc filmem, ha bármi rosszat mondasz rá, az olyan mintha rám mondanád.

- Mit azt, hogy nyálas vagy, vagy azt, hogy elhányom magam? Nem hiszem, hogy jó benyomást keltenék ezekkel a mondatokkal egy lánynál.

- Jó ez igaz – nevettem el magam -, de akkor se cikizd a filmemet. – kezdtem el durcázni. Nate nevetve megrázta a fejét, majd a vállamat átkarolva közelebb húzott magához és egy puszit nyomott a homlokomra. Elmosolyodtam, azután vállára hajtottam a fejem, és tovább néztem a filmet. De nem hagyott nyugodni egy dolog.

- Miért is nem szereted ezt a filmet?

- Mert talán fiú vagyok, és teljesen hidegen hagy ahogy két barát érzelmek nélkül folyamatosan dug. Bocs, de valahogy nem vágyom erre. – nevet ki.

- Én ezt soha nem fogom megérteni, de mindegy ha így gondolod akkor így gondolod.

- Nem baj, az a lényeg, hogy nekem nem tetszik. – zárta le gyorsan a témát. Fél órája nézhettük a filmet, mikor ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Nate egyből levette karját a vállamról, én pedig normálisan felültem. A nappali ajtajába megpillantottuk Lucyt. Na, ezen mindketten meglepődtünk, de abban biztos vagyok, hogy barátom még jobban, mint én, mert teljesen lemerevedett.

- Öhm, sziasztok. – köszönt zavartan Lucy, ami tőle teljesen szokatlan volt, szóval érdeklődve vártam, hogy megmagyarázza, hogy, finoman szólva, mit keres itt.

- Anya felhívott. – sütötte le a szemét. – Azt mondta, hogy Bev tegnap este átjött ide, elég frusztrál állapotban, itt aludt és utolsó emlékei szerint még mindig itt van, szóval gondoltam átjövök megnézni, hogy vagy. – mosolygott rám. Én hálásan visszamosolyogtam, majd hirtelen felindulásból, magamat ma már többedszerre meglepve, átöleltem barátnőmet. Tudtam mennyire nehéz neki betenni ide a lábát tudván, itt lakik az a személy, akivel most éppen nem ápol jó kapcsolatot. Viszont elvállalta, csak mert látni akarta, hogy jól vagyok-e. És én ezért nagyon hálás voltam. Megragadva a karját, a kanapé felé húztam, de amint megpillantotta a képernyőt, már jött magától, és ugyanolyan csillogó szemekkel, mint én lehuppan mellém a kanapéra.

- Hogy vetted rá, hogy ezt nézze? – bökött Nate felé?

- Sehogy, csak annyit mondtam, hogy kapcsoljon vissza, mert az a kedvenc filmem, és miután jól kinevetett beleegyezett.

- Akkor igazán szeret. – suttogta szerintem magának, de tisztán hallottam, ahogy Nate is. Zavartan lehajtottam a szemem, de mivel éreztem magamon barátom tekintetét felnéztem, és szembetaláltam magam mosolygós fejével. Én is elmosolyodtam, mint mindig mikor meglátom felfele görbülő ajkait és ismét vállára hajtottam a fejem. A mozdulatomat követően ő is vállamra tette karját, így a végén ugyanabba a pozícióba kerültünk, mint még Lucy megérkezése előtt. Apropó Lucy elég furán nézett minket, aztán kinyitotta a száját, hogy mondjon valami, de átgondolva inkább mégsem mondta. Aztán ismét kinyitotta, de most meg is szólalt.

- Megzavartam valamit? – felhúzott szemöldöke kifejezte értetlenségét.

- Mit zavartál volna meg?

- Hát csak rátok kell nézni. Úgy viselkedtek mint egy szerelmespár.

- Az, hogy így ülünk az egyáltalán nem azt jelenti, hogy együtt vagyunk. – kezdtem elveszteni a türelmemet, ez az is bizonyította, hogy feljebb emeltem a hangom.

- Az nem is, de ahogy egymásra néztek, az egyértelműen azt jelenti.

- Csak barátok vagyunk. – szólalt meg Nate mielőtt én kirobbantam volna. Érezte, hogy vibrálok, így kezét a combomra tette, mint egy megnyugtatásképpen, de Lucy ezt is felhúzott szemöldökkel nézte. De nem érdekelt. Jogom van arra, hogy barátkozzak, és nem tűröm, ha hamis vádakat akasztanak rám. Sosem tűrtem. Natere mosolyogtam, majd a dühömbe felkapott fejemet újra a vállára támasztottam, pontosabban a mellkasára, miközben átöleltem. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy a szíve dobogását is éreztem. Egy hajszál sem fért volna el köztünk. De nem zavartattam magam. Végre azt éreztem, hogy van valaki mellettem, aki törődik velem. Anya halála óta nem éreztem egyszer sem így. Boldog voltam. Volt egy barátom akire bármikor rábíztam volna az életemet. Tanakodás nélkül. És bár, most nem tudom, hogy álltunk Lucyval, tudtam, hogy rá is bármikor számíthatok.

- Ne haragudj. – emeltem fel a fejem Nate mellkasáról, és löktem egy kicsit barátnőm karján. – Ha te így gondolod, amit bár nem értek, megértem. – mosolyogtam rá, de semmi reakciót nem váltott ki belőle. Egy nagy, szomorú sóhaj után, visszafeküdtem barátom mellkasára, tovább nézve a film utolsó perceit.

- Nem haragszom, csak nem értem, hogy nem veszitek észre. – szólalt meg egy kis idő után, majd egy laza mozdulattal rám dőlt.

- Hé, kikérem magamnak, hogy párnának használj. –löktem le magamról barátnőmet.

- Miért te minek használod a drága öcsémet? – hangsúlyozta ki jól hallhatóan az „öcsém” szót.

- Hóhóhó, álljunk csak meg! – emelte meg a karját amolyan „nehogy már” stílusban. – Két rohadt perccel vagy idősebb, de neked ezt mégis mindig ki kell használnod, mi?

- Persze.

- De cukiiii, te vagy a fiatalabb? – visongtam megjátszva magam, aztán összeborzoltam Nate haját. – Ezt eddig miért nem mondtad? – kérdeztem felháborodottan.

- Nézz magadra? Talán nem akartam, hogy úgy visongj mint egy négy éves kislány, mikor nem kap meg valamit. – nézett le rám szórakozottan, de én ismét bevágtam a durcit, és felegyenesedtem. – Ne már, most komolyan mindenen megsértődsz? – vette észre a hirtelen pozícióváltozásomat. – Naaa ne csináld már! – nógatott. Sokáig csak lökdöste a karomat, de amint rájött, hogy ezzel nem megy sokra inkább puszit nyomott a bal arcomra. Majd a jobbra. Majd megint a balra. Már indult volna a jobb oldalam felé, de már nem bírtam tovább faarccal, muszáj volt felnevetnem. Én is nyomtam egy puszit orcájára, majd megelégelve, hogy szinte teljes testsúlyával rám tehénkedett lelöktem magamról. Az már más kérdés, hogy ő meg megragadta a csuklómat, így magával rángatott a padlóra. Ráestem, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Arcomat mellkasába fúrtam, tovább röhögtem. Egy idő után, Nate is el kezdett mosolyogni, aztán pedig Lucy is. Ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Mindannyian elnémultunk.

Harmadik fejezet

2014.10.04.

Sziasztok! Hogy vagytok? Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. El sem hiszem, hogy már a harmadik résznél tartunk, olyan gyorsan telik az idő, hihetetlen. Nem is akarok többet mondani, inkább jó olvasást kívánnék, és nagyon nagyon szépen kérlek iratkozzatok fel, és írjatok megjegyzést. 

Puszi,

Kata

- Gyere menjünk fel Lucyhoz. – húzott fel a kanapéról Nate. Felálltam, de a hirtelen jött fájdalomtól összecsuklott a lábam és a padlón végeztem. Mármint csak végeztem volna, ha nem érzem eltávolodni a lábaimat a földről. Csodálkozva néztem fel, és csak aztán jöttem rá, hogy barátom karjaiba voltam. És ekkor éreztem először, hogy elfáradtam. Mindenben. A mindennapi rettegésekbe. A fájdalmakba, az otthoni szenvedésekbe, a reménykedésekbe. Mind ez két éven keresztül, kifárasztott. Nem is tudom mikor aludtam úgy utoljára, hogy nem feküdtem ébren órákon keresztül a gondolataimba temetkezve. Vagy úgy, hogy nem hajnalok hajnalán kelek, hogy elkerüljem apát legalább reggelente. Kimerültem. Aludni akartam problémák, rémálmok nélkül. Nate mellkasára hajtottam a fejem, majd behunytam a szemem. Felballagtunk a lépcsőn, majd letett egy ágyra, de már ekkor félálomba voltam. Amint pedig megéreztem a paplan melegét, és a párna kényelmét minden teljesen elsötétült. Mély álomba zuhantam.

Hallottam a közeledő lépteket, és bármennyire próbáltam halkan becsukni az ajtót, majd felosonni a lépcsőn tudtam, hogy ezzel már rég elkéstem. Apám szinte futva tette meg a nappali és az előszobai kis távot, így még meg sem fordultam, már a tarkómnál éreztem a tenyerét. A hirtelen jött erőtől a fejem odacsapódott az ajtónak, ami abban a pillanatban apró darabokra tört. Az üvegszilánkokat mindenhol éreztem. Elviselhetetlen kín járta át a testemet. Aztán feladtam. Nem bírtam tovább. A földre rogytam, elterültem.

Ajtó csapódásra ébredtem. Csapzottan és rémültem ültem fel. Aztán rájöttem. Rájöttem, hogy ez egy egyszerű rémálom volt. Már máskor is voltak ilyenjeim nem kell izgulnom. De mégis, nyugtalan voltam. Mintha tudnám, hogy valami rossz fog történni. De itt, ebben a házban, nem tehetnek velem semmit.

Erős karokat éreztem körém fonódni, mire elkezdtem csapkodni a kezemmel. A karok lehullottak rólam, én pedig ekkor  véglegesen felébredtem, és rájöttem, hogy csak Nate volt az. Ő nem fog bántani. Miután ezt felfogtam, menedéket kellett keresnem, és az egyetlen hely ahol valamennyire megnyugodtam, az barátom volt, hisz az ő ölelésébe, még elaludni is eltudtam. Befurakodtam karjai közé, ő pedig nevetve erősítette meg fogását derekam körül. Azután lassan ő is lehuppant az ágyra, mellkasára vonva, még mindig szorosan tartott a derekamnál fogva. Nekem pedig muszáj volt még közelebb húzódni hozzá, karjai melegébe, így én is a dereka köre fontam karjaimat. Biztonságban voltam. Legalább is az az érzésem támadt. Az „otthonom” már két éve nem veszélytelen számomra, az iskola sem, talán a könyvtár az egyetlen, ahol nyugodt vagyok, de ha apa nagyon akar ott is megtalál. Mindezekhez a pozitív érzelmekhez elég volt az, hogy Nate közelébe legyek.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg halkan.

- Most is kérdeztél. – válaszolt, én pedig felnézés nélkül is tudtam, hogy mosolyog.

- Ez igaz, szóval miért jöttél át?

- Mert sikítottál. – válaszolta olyan természetes hangsúllyal, mintha azt mondta volna, hogy ő itt lakik.

- Tessék? – pattantam fel, megtámasztva a karomat, Nate mellkasán.

- Nyugi, szerintem csak én aludtam elég éberen ahhoz, hogy meghalljam. – húzott vissza maga mellé. Óvatosan elmosolyodtam mozdulatán, majd kérdőn emeltem fel a fejem, mert mégis csak jobb úgy beszélni, hogy látom az arcát.

- És miért aludtál éberen? – nyögtem ki, de egyből megbántam, ahogy éreztem megfeszülni barátom izmait.

- Aggódtam érted. – vallja be. Próbál magabiztosnak tűnni, de a hangja elcsuklik, majd hirtelen lehuppan a fejem az ágyra, ő pedig kiviharzik a szobából. Nem értem ezt a mozdulatsorát, ezért érdeklődve figyelem az ajtót, hátha meg jelen újból. De miután kb. 10 percet vártam mozdulatlanul, az ajtóval farkasszemet nézve, egy nagy sóhaj után, visszafeküdtem, majd kényszerítettem a szemeimet, hogy csukódjanak le. De az elalvás egyszerűen képtelenség volt ennyi gondolattal. Nem bírtam kiverni a fejemből a rémálmomat, azt, hogy miért nem találkoztam még egy másodpercre sem Lucyvel, de legfőképpen Nate viselkedésén forogtak az agytekervényeim.

Félálomba voltam, mikor lentről hangos csörömpölést hallottam, mire hirtelen kipattantam az ágyból, lerohantam a lépcsőn, majd a konyhába befordulva megdermedtem. A padlón vértócsa, Nate a konyhapultnak dőlve, érzelmek nélkül nézi a kezébe beleállt üvegszilánkot.

Miután feleszméltem bambulásomból odarohantam hozzá, majd az emlékezetembe keresgélve próbáltam rájönni arra, hogy hol lehet a fürdőszoba. Miután megvilágosodtam, behúztam magammal Natet leültettem a wc-re és keresgélni kezdtem, valami elsősegély doboz után. Szerencsére a mosdókagyló alatti szekrénybe meg is találtam, és mivel már jártas voltam ebben a témában, lekezeltem barátom sebét. Aki egyébként szerintem teljesen sokkos állapotban volt, meredten bámult maga elé, már nagyon régóta, szerintem fel sem fogta, hogy mi történt mögötte.

- Gyere, menjünk lefeküdni. – indultam kifele a fürdőből, mikor megpillantottam magam a tükörbe. Az egész arcom tiszta vér volt, a szemem feldagadt, pont, mint a szám is. Gyorsan megnyitottam a csapot utána leöblögettem az arcom. Óvatosan a wc felé néztem, és észrevettem, hogy Nate már engem nézett. Ahogy összetalálkozott tekintetünk egy fáradt mosolyt eresztett felém, amit én is úgy, ahogy viszonoztam. Aztán felkelt,majd mögém lépve átkarolta a derekamat az állát pedig a vállamra támasztotta, így néztünk a tükörbe.

- Köszönöm. – szorította meg derekamat. – És sajnálom, az okot amiért itt vagy. – óvatosan bólintottam ezzel tudtára adva, hogy hallottam, hogy mit mondott, csak éppen nem akarok válaszolni.

- Kérdezhetek valamit? – szólaltam meg pár perc után.

- Ismét elmondanám, hogy már most is kérdeztél. – mosolyodik el megint, mire nekem is felkunkorodott az ajkam. Egyszerűen képtelenség őt mosolyogni látni anélkül, hogy te is elmosolyodnál.

- Hol van Lucy? – nyögöm ki nehézkesen, mivel valahogy érzem, hogy ez nem egy könnyű téma. És milyen igazam lett. Nate izmai megfeszültek, majd lesütött szemmel eldörmögte a választ ami így hangzott:

- Apánál. – szemöldökömet összeráncolom, ezzel barátom tudtára adva, hogy ezt nem értem. Szerencsére felfogja, de még mielőtt el kezdett mesélni, bevezet az ideiglenes szobámba, és leültet az ágyra, miközben ő föl-le járkál szerintem annak érdekébe, hogy összegyűjtse bátorságát.

- A szüleim elváltak. – mondja ki pár perccel utána. – Lucy és anya összevesztek ezen, mert drága tesóm anyát hibáztatja, mert tönkre ment a házassága, ezzel együtt pedig a család is. Ezen okból kifolyóan Lucy apánál lakik, legalábbis addig, amíg ki nem békülnek. Én meg nem akartam egyedül hagyni anyát szóval itt maradtam, de hiányzik Lucy, szóval remélem, az a teátrális kibékülés hamar eljön, mert én is kb. annyiszor látom Lucyt mint te. Biztos feltűnt neked, hogy minden délután mentünk valamerre. Na az azért volt, mert minél több időt akartunk együtt tölteni. Hétvégenként is csak ritkán találkozunk, mert én kötelességemnek érzem, hogy anyával legyek, különben ő teljes depresszióba esne, Lucy pedig ugyanezt érzi apánál, ezért max pár órára szoktunk összefutni. Nem jó ez így, de sajnos el kell fogadnunk. – fejezi be nagy monológját, majd mivel látja, hogy nem igazán tudok válaszolni kifele indul, de akkor észbe kapok, és felkiáltok.

- Ne, Nate! Kérlek, ne hagyj itt. – mondom kétségbeesetten. Nate meglepődötten fordul vissza, majd meglátva már könnyes szemeimet, gyorsan oda lépked az ágyhoz, és lefekszik mellém, mellkasára húzva testemet.

Egyből úrrá vett rajtam a fáradság, és lecsukódtak a szemeim,de még fél álomba meghallom barátom suttogását, amint kimond valamit. Egy szó. Kilenc betű. Nekem más sem kell, mosolyogva alszom el.

Reggel a nap simogató sugaraira ébredek, mivel pont az arcomba sütnek. Nem örülök nekik, de mégis óriási megkönnyebbülés fog el, hogy nem apára kell kelnem. Annyira örülök neki, hogy észre sem veszem, hogy egyedül tartózkodok a szobába. Lehet, hogy mind csak egy álom volt? Nate nem is mondta ki azt a szót? Mindenesetre egy gyönyörű álom.

Leindultam a konyhába, hátha lent találok valakit, és segítségével találok valami reggelit amivel csillapíthatom az éhségemet, de már akkor tudtam, hogy nincs lent senki, mikor az egész házba síri csönd volt. És milyen igazam lett, mert amint beértem a konyhába minden tisztán állt, de egy lélek sem volt ott. Csalódottan és éhes gyomorral indultam vissza, hogy legalább egy meleg fürdőt vehessek. Előbb a szobámba indultam valami váltás ruhát keresve, majd azzal együtt bementem a fürdőbe, és miután kínok között levergődtem magamról a vértől piszkos ruhákat, beálltam a zuhany alá, és magamra engedtem a vizet. Forró volt a víz, és fájt, de legalább elterelte a gondolataimat a többi fájdalmamról. A végére pedig már teljesen tűrhető volt. Legszívesebben napokig álltam volna ott, a tusoló alatt, reménykedve, hogy a víz nem csak a koszt mossa el, hanem a rossz emlékeket is. Eget rengetően fontos gondolataimat, egy ajtócsapódás zavarta meg, mire én gyorsan elzártam a csapot és megmozdulni sem bírtam. A szívem ezerrel verdesett a félelemtől, és fogalmam sem volt, hogy ki lehet az aki csak így rám tört. Remélem, hogy a házhoz tartozik és nem valami betörő, mert akkor tényleg frászt kapnék. Mivel a tusolónak az ajtaja teljesen fehér volt, semmit nem láttam, de az ismeretlen sem látott sokat belőlem. Csobogást hallottam,majd wc lehúzást, mire elfintorodtam, de még mindig mozdulatlanul álltam, nehogy meghalljon engem. Mikor már azt hittem, hogy kiment, mert már jó ideje nem hallottam semmilyen hangot, hirtelen kicsapódott a zuhanykabin ajtaja, én pedig ijedtem teljes hangerővel felsikítottam. A kezeimet egyből az intim részeim elé kaptam, és csak azután néztem fel. Előttem megpillantottam Natet, aki mozdulatlanul állt, és bámult engem. Ezt rólam is ellehet mondani, mert én sem tudtam levenni a szememet róla, tudni illik ő is teljesen anyaszült meztelenül állt előttem. Nos mit lehetne tenni ilyen helyzetbe? Én semmit nem tudtam kitalálni, és ahogy elnéztem barátom sem, mert még mindig ott állt előttem.