Negyedik fejezet

2014.10.11

Halihó! Ismét itt vagyok, egy újabb résszel. Remélem minden rendben veletek. Én nagyon boldog vagyok, mert kevesebb mint két hét múlva szünetünk lesz, meg a szülinapom is. Nagyon megköszönném, hogyha leírnátok a véleményeiteket, és feliratkoznátok ha tetszik a blog. Nem is hízom tovább az időt, remélem tetszeni fog a rész.

Találkozunk egy hét múlva, jó hétvégét, 

Kata

Sok órának tűnő perc után, egy nagy sóhaj után megszólaltam:

- Elfordulnál légy szíves? – bólintott egyet, majd habogva hátat fordított, mire nekem muszáj volt elmosolyodnom. Hirtelen olyan kisfiússá változott. Semmi nem hasonlított már a pár perccel ezelőtti fiúra egy teljesen más személy állt nekem háttal. Szerencsére már rég kész voltam a tusolással, szóval nyúltam volna a törölközőmért, mikor rájöttem, hogy nekem olyanom nincs, szóval muszáj voltam kérni egyet a még mindig bent tartózkodó Natetől. Azt leszámítva, hogy többször kellett szólnom neki és, hogy a végén már ordítanom kellett neki végül robotos mozgással benyúlt a szekrény alá és kivett egy frissen mosott törölközőt amit megköszöntem, azután magamra tekertem. Mivel elég kínos lett volna előtte felöltözni, inkább kifele menet felkaptam a ruháimat, és egy puszit nyomva ismerősöm arcára kiviharzottam a fürdőből. Mikor kiértem kieresztettem az összes oxigént, amit azelőtt nem mertem, és a szobámba érve gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat, és még mindig égő fejjel leültem az ágyra. Vártam, hogy meghalljam a fürdőszoba ajtajának csapódását, de sajnos nagyon sokáig nem hallottam, és már kezdtem aggódni. Tíz perc múlva még mindig semmi életjelet nem hallottam, még a víz csobogását sem, szóval elindultam leellenőrizni. És mivel a kopogásomra sem felelt, minden mindegy alapon benyitottam. Hihetetlen megkönnyebbülés fogott el, ahogy megpillantottan Natet a wc-n ülni, ép egészségben. Mármint azt nem tudtam eldönteni, hogy jól van-e, de legalább nem a földön kellett rátalálnom. És mivel fel volt öltözve, arra tudtam következtetni, hogy azóta mióta én kimentem már csinált valamit, csak úgy látszik egyedül akart lenni és gondolkodni. Mert nagyon úgy tűnt, hogy teljesen elmerült a gondolataimba, annyira, hogy észre sem vette, hogy benyitottam, ezért ugyanolyan észrevétlenül ki is akartam menni, de ahogy csuktam volna vissza az ajtót…

- Várj, Bev mondani szeretnék valamit! – kiált fel Nate. Óvatosan visszasétálok, majd leülök a tusoló melletti kád szélére, és kérdő tekintettel pillantok társaságomra. Úgy tűnik, nagyon gondolkodik azon, hogy mit akar mondani, és nem úgy tűnik, hogy egyhamar ki fogja nyögni. Sőt biztos vagyok benne, hogy elég sokáig fog tartani, de a hasam korgása pont közbeszólt. Nate mosolyogva nyújtotta a kezét miközben felállt. Elég vonakodón, de végül elfogadtam. Amint barátom mellé értem az ajtónál, ő adott egy puszit az arcomra.

                                       

Csak egy gond volt. Ez egyáltalán nem pusziként sikerült. Sokkal több volt annál. Ugyanis a számon éreztem. Ajkai olyan hívogatóak voltak, én pedig nem tudtam ellenállni. Visszacsókoltam. Ajka lassan mozgott, de mégis túl gyors volt. Túl gyorsan véget ért. Levegőnk elfogyott, Nate pedig zihálva elhúzta a száját, és a szemembe nézett. Én is barátom íriszeibe néztem. Zavart volt. Én is. Nem tudtam miért tettem. Hisz csak barátok vagyunk. Nem történhet semmi.

Gyomrom ismét korgott egyet, így Nate most már tényleg elindult lefelé. A konyhába értünk, barátom kirakott az asztalra sok-sok finomságot, amik láttán a nyálam összefutott a számban. Nem is tudom mikor ettem utoljára, szóval ez azt hiszem teljesen normális reakció volt, de barátom sem nézett furán, szóval megnyugodhattam.

- Bármiből vehetek? – tettem fel az elég buta kérdést, de kötelezettségemnek éreztem, mielőtt bármihez hozzányúltam volna.

- Nem, azért tettem ki ide mindent, hogy nézhesd, hogy eszem meg. – nevetett fel, mire nekem is muszáj volt ezt tennem.

- Jól van na, nem akartam mindeneteket megenni, anélkül, hogy megkérdeztem volna. Nem kell egyből gúnyt űzni belőlem. – néztem rá durcásan, összehúzott szemekkel, persze szemem sarkába jól látható volt, hogy belül mosolyogtam. Csendesen elkezdtünk enni, közben egymást néztük. Nem tudom miért, de egyszerűen nem tudtam levenni a szemem Nate arcáról. Haja kócosan állt a fején, szeme alatt karikák húzódtak, és szemei is bágyadtan csillogtak, ezek szerint nem tudott aludni. Nem tűnt túl boldognak, de persze nem is volt rá oka. Biztos nem lehet könnyű a szülei válását túlélni, főleg azt, hogy nem lakhat a tesójával együtt. Ezek mind nehéz dolgok, és hirtelen megesett rajta a szívem. Pedig neki még élnek a szülei. Ennek kéne örülnie. Mégis mintha sokkal jobban megviselné ez az egész helyzet, mint engem anyám elvesztése. Felálltam, majd az ölébe ülve átöleltem a nyakát, és a hátát simogattam.

- Én az anyámat elvesztettem, de neked még az apád és az anyád is itt van. Használd ki, gyorsan eltelik az idő, és utána csak rosszabb lesz. – suttogtam a fülébe, kicsit küszködve a könnyeimmel, de szerencsére vissza tudtam nyelni őket. Nate olyan szorosan ölelt át, hogy akár össze is roppanthatott volna. A tálamat magam elé húztam, majd folytattam az evést. Ez a helyváltozás annak köszönthető, hogy rájöttem, barátom ölében ülni roppant kényelmes, így inkább ott maradtam. Miután ebben a pozícióba befejeztünk a reggelinket, minden elpakolva és elmosogatva hagytuk el a konyhát, és vonultunk át a nappaliba. Ott lehuppantunk a kanapéra, és elkezdtük kapcsolgatni a tv-t. Pontosabban Nate kapcsolgatott, én pedig mindig mondtam olyanokat, hogy „nem, unalmas, már láttam, utálom, nézhetetlen” és ehhez hasonlókat. Egyszer csak megakadt a szemem az egyik kedven filmemen.

- Úúú, azt imádom, kapcsolj vissza. - kiáltottam fel izgatottan, csillogó szemekkel.

- Istenem, el sem hiszem, hogy neked is tetszik valami. – sóhajtott mekönnyebbülve aztán amint megtalálta az adót, és rájött, hogy melyik is ez a film fájdalmas arccal nézett rám, és persze nem maradhatott el a szívatásom.

- Ez most komoly? Hogy lehet egy ilyen nyálas filmet végignézni? Elhányom magam.

- Héé, ez a kedvenc filmem, ha bármi rosszat mondasz rá, az olyan mintha rám mondanád.

- Mit azt, hogy nyálas vagy, vagy azt, hogy elhányom magam? Nem hiszem, hogy jó benyomást keltenék ezekkel a mondatokkal egy lánynál.

- Jó ez igaz – nevettem el magam -, de akkor se cikizd a filmemet. – kezdtem el durcázni. Nate nevetve megrázta a fejét, majd a vállamat átkarolva közelebb húzott magához és egy puszit nyomott a homlokomra. Elmosolyodtam, azután vállára hajtottam a fejem, és tovább néztem a filmet. De nem hagyott nyugodni egy dolog.

- Miért is nem szereted ezt a filmet?

- Mert talán fiú vagyok, és teljesen hidegen hagy ahogy két barát érzelmek nélkül folyamatosan dug. Bocs, de valahogy nem vágyom erre. – nevet ki.

- Én ezt soha nem fogom megérteni, de mindegy ha így gondolod akkor így gondolod.

- Nem baj, az a lényeg, hogy nekem nem tetszik. – zárta le gyorsan a témát. Fél órája nézhettük a filmet, mikor ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Nate egyből levette karját a vállamról, én pedig normálisan felültem. A nappali ajtajába megpillantottuk Lucyt. Na, ezen mindketten meglepődtünk, de abban biztos vagyok, hogy barátom még jobban, mint én, mert teljesen lemerevedett.

- Öhm, sziasztok. – köszönt zavartan Lucy, ami tőle teljesen szokatlan volt, szóval érdeklődve vártam, hogy megmagyarázza, hogy, finoman szólva, mit keres itt.

- Anya felhívott. – sütötte le a szemét. – Azt mondta, hogy Bev tegnap este átjött ide, elég frusztrál állapotban, itt aludt és utolsó emlékei szerint még mindig itt van, szóval gondoltam átjövök megnézni, hogy vagy. – mosolygott rám. Én hálásan visszamosolyogtam, majd hirtelen felindulásból, magamat ma már többedszerre meglepve, átöleltem barátnőmet. Tudtam mennyire nehéz neki betenni ide a lábát tudván, itt lakik az a személy, akivel most éppen nem ápol jó kapcsolatot. Viszont elvállalta, csak mert látni akarta, hogy jól vagyok-e. És én ezért nagyon hálás voltam. Megragadva a karját, a kanapé felé húztam, de amint megpillantotta a képernyőt, már jött magától, és ugyanolyan csillogó szemekkel, mint én lehuppan mellém a kanapéra.

- Hogy vetted rá, hogy ezt nézze? – bökött Nate felé?

- Sehogy, csak annyit mondtam, hogy kapcsoljon vissza, mert az a kedvenc filmem, és miután jól kinevetett beleegyezett.

- Akkor igazán szeret. – suttogta szerintem magának, de tisztán hallottam, ahogy Nate is. Zavartan lehajtottam a szemem, de mivel éreztem magamon barátom tekintetét felnéztem, és szembetaláltam magam mosolygós fejével. Én is elmosolyodtam, mint mindig mikor meglátom felfele görbülő ajkait és ismét vállára hajtottam a fejem. A mozdulatomat követően ő is vállamra tette karját, így a végén ugyanabba a pozícióba kerültünk, mint még Lucy megérkezése előtt. Apropó Lucy elég furán nézett minket, aztán kinyitotta a száját, hogy mondjon valami, de átgondolva inkább mégsem mondta. Aztán ismét kinyitotta, de most meg is szólalt.

- Megzavartam valamit? – felhúzott szemöldöke kifejezte értetlenségét.

- Mit zavartál volna meg?

- Hát csak rátok kell nézni. Úgy viselkedtek mint egy szerelmespár.

- Az, hogy így ülünk az egyáltalán nem azt jelenti, hogy együtt vagyunk. – kezdtem elveszteni a türelmemet, ez az is bizonyította, hogy feljebb emeltem a hangom.

- Az nem is, de ahogy egymásra néztek, az egyértelműen azt jelenti.

- Csak barátok vagyunk. – szólalt meg Nate mielőtt én kirobbantam volna. Érezte, hogy vibrálok, így kezét a combomra tette, mint egy megnyugtatásképpen, de Lucy ezt is felhúzott szemöldökkel nézte. De nem érdekelt. Jogom van arra, hogy barátkozzak, és nem tűröm, ha hamis vádakat akasztanak rám. Sosem tűrtem. Natere mosolyogtam, majd a dühömbe felkapott fejemet újra a vállára támasztottam, pontosabban a mellkasára, miközben átöleltem. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy a szíve dobogását is éreztem. Egy hajszál sem fért volna el köztünk. De nem zavartattam magam. Végre azt éreztem, hogy van valaki mellettem, aki törődik velem. Anya halála óta nem éreztem egyszer sem így. Boldog voltam. Volt egy barátom akire bármikor rábíztam volna az életemet. Tanakodás nélkül. És bár, most nem tudom, hogy álltunk Lucyval, tudtam, hogy rá is bármikor számíthatok.

- Ne haragudj. – emeltem fel a fejem Nate mellkasáról, és löktem egy kicsit barátnőm karján. – Ha te így gondolod, amit bár nem értek, megértem. – mosolyogtam rá, de semmi reakciót nem váltott ki belőle. Egy nagy, szomorú sóhaj után, visszafeküdtem barátom mellkasára, tovább nézve a film utolsó perceit.

- Nem haragszom, csak nem értem, hogy nem veszitek észre. – szólalt meg egy kis idő után, majd egy laza mozdulattal rám dőlt.

- Hé, kikérem magamnak, hogy párnának használj. –löktem le magamról barátnőmet.

- Miért te minek használod a drága öcsémet? – hangsúlyozta ki jól hallhatóan az „öcsém” szót.

- Hóhóhó, álljunk csak meg! – emelte meg a karját amolyan „nehogy már” stílusban. – Két rohadt perccel vagy idősebb, de neked ezt mégis mindig ki kell használnod, mi?

- Persze.

- De cukiiii, te vagy a fiatalabb? – visongtam megjátszva magam, aztán összeborzoltam Nate haját. – Ezt eddig miért nem mondtad? – kérdeztem felháborodottan.

- Nézz magadra? Talán nem akartam, hogy úgy visongj mint egy négy éves kislány, mikor nem kap meg valamit. – nézett le rám szórakozottan, de én ismét bevágtam a durcit, és felegyenesedtem. – Ne már, most komolyan mindenen megsértődsz? – vette észre a hirtelen pozícióváltozásomat. – Naaa ne csináld már! – nógatott. Sokáig csak lökdöste a karomat, de amint rájött, hogy ezzel nem megy sokra inkább puszit nyomott a bal arcomra. Majd a jobbra. Majd megint a balra. Már indult volna a jobb oldalam felé, de már nem bírtam tovább faarccal, muszáj volt felnevetnem. Én is nyomtam egy puszit orcájára, majd megelégelve, hogy szinte teljes testsúlyával rám tehénkedett lelöktem magamról. Az már más kérdés, hogy ő meg megragadta a csuklómat, így magával rángatott a padlóra. Ráestem, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Arcomat mellkasába fúrtam, tovább röhögtem. Egy idő után, Nate is el kezdett mosolyogni, aztán pedig Lucy is. Ajtócsapódásra lettünk figyelmesek. Mindannyian elnémultunk.